330 órányi betegápolás a Hospice alapítványnál a 4iG adományából

2018.01.29.

2017 végén különösen nagy próbatétellel kellett szembenéznie a 25 éves Magyar Hospice Alapítványnak, nagyon közel voltak ugyanis ahhoz, hogy örökre bezárják kapuikat. A pályázatok hiánya és a terhek növekedése együttesen eredményezte azt a nehéz helyzetet, amiben hihetetlen társadalmi összefogás segített a fennmaradásukban. A részletekről Kovács Anitával, a Magyar Hospice Alapítvány programigazgatójával beszélgettünk.

Az alapítvány évek óta azon dolgozik, hogy biztosabb lábakon álljon – a szükséges működési költséget (ami összesen 170 millió forint) az OEP-től, az adó 1%-okból, saját programjaikból és magánadományokból fedezik, de évről évre a túlélésért küzdenek.

Régi üzenet újratöltve

Bár az üzenet nem újdonság, valamiért a tavalyi év végén többen meghallották azt. „Az RTL híradó rendszeresen ellátogat hozzánk, így történt ez tavaly novemberben, halottak napján is. Ekkor mondtam azt, hogy ha év végéig nem kapjuk meg a tavasszal kért állami támogatást, akkor sajnos be fogunk zárni. Ezután sokan kérdezték, hogy miért csak most jeleztük, hogy ekkora baj van, az igazság viszont az, hogy mi már korábban is beszéltünk erről, de akkor valamiért nem volt ekkora visszhangja a dolognak” - mondta el Anita a tavalyi helyzetről.

A nyilatkozat hatására egyre több média megkeresést kaptak, és a társadalom is elképesztő mértékben melléjük állt – és megérkezett a várva várt állami támogatás is. Alapesetben a 4iG-től kapott adományt tűzoltásra fordították volna, így viszont a 2018-as év stabilitásához járul hozzá nagy mértékben ez az összeg.

330 órányi betegápolás

Anita megpróbálta lefordítani, hogy mit is jelent ez az összeg a szervezet számára, hiszen egymillió forint tényleges szerepét nehéz lehet felmérni azoknak, akik nem ismerik az alapítvány működését. A betegápolást orvosok és nővérek végzik, de rajtuk kívül a csapatban dietetikus, pszichológus és gyógytornász, valamint önkéntesek is dolgoznak, hogy a lehető legalaposabb ellátást tudják nyújtani a betegeknek és a hozzátartozóknak is. A hospice szemléletű ellátás alapja ugyanis az, hogy az élet minden szakaszát meg lehet tölteni minőségi tartalommal – azt a szakaszt is, amikor már lehet tudni, azt, hogy nem gyógyítható egy beteg. Emellett része lehet a gyászterápia is a hozzátartozók számára szerettük elvesztése után, vagyis egy nagyon összetett segítő szolgáltatásról van szó.

Ezek tehát azok a szolgáltatások, amelyekből 330 órát tudnak fedezni a 4iG támogatásából a 2018-as évben, amire – szerencsére – már biztosított a működésük, így idén az egyik legfontosabb feladat az lesz, hogy tovább folytassák a lobbit annak érdekében, hogy rendszeresen kaphassanak állami támogatást a működésükhöz.

Az adományozás rangja

Anita azt is elmondta, hogy szerinte sokan nem kezelik a helyén az adományozást, vagy éppen a saját képességüket arra, hogy érdemben segítsenek: „Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy az adományozók igenis hősként tekintsenek magukra. Azt valljuk, hogy nyilván mindenki más mértékben tud segíteni, nekünk viszont akár havi 500 forint is sokat jelent, ha sokan döntenek úgy, hogy ilyen mértékben támogatják a munkánkat. Akármennyivel is járul hozzá valaki ahhoz, hogy folytathassuk a munkánkat, az igenis menő, és jó lenne, ha az adományozóink is így tekintenének magukra.”

A 4iG sem először adományozott a Magyar Hospice Alapítványnak, 2012-2013 között számítógépekkel, 2015-2016 ban évi 100 ezer Ft támogatta az alapítvány munkáját.

330 órányi betegápolás a Hospice alapítványnál a 4iG adományából
Vissza