Tanárok az információs társadalomért

Tanárok az információs társadalomért

2013.04.23.

Vannak, akik óriási felelősségtudattal építgetik a magyarországi információs társadalmat, miközben fáradságos munkájukért cserébe még csak pénzt sem kérnek. Hiszen mindezt önként vállalták.

Lehet ilyen-olyan számokkal szépíteni a dolgokat, de tény, hogy Magyarországon a műszaki- és természettudományos területen majdan tevékenykedő szakmai utánpótlás „előteremtését” komoly problémák hátráltatják. Miközben közgazdászból, jogászból is túlképzés van hazánkban, addig mérnökből felmérések szerint kevesebb friss diplomás kerül ki a munkaerő-piacra, mint amennyire az IT-ágazat cégei igényt tartanának. Tekintettel arra, hogy ez az értelmiségi réteg az utóbbi években nálunk kezd hiánycikké válni, az utánpótlás meg nehezen lesz pótolható – mivel az iskolában az informatika órák a felére csökkennek a jövő évtől, hiába is dédelgetünk olyan terveket, mely szerint informatikai nagyhatalom lesz ebből az országból, illetve, hogy ez lehet a jövőben az egyik kulcsfontosságú kitörési pont a gazdasági kátyúból. Folyamatosan képzett IT szakemberek nélkül ez tényleg csak hiú ábránd marad.

Nos, ezt az informatika iránti növekvő keresletet mintegy időben felismerve, illetve az informatikaoktatás meglévő hiányosságait kompenzálandó és a magyar információs társadalom felépítését elősegítendő jött létre 1991-ben önkéntes általános iskolai, középiskolai és felsőoktatásban dolgozó tanárokból az Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete (ISZE), amely minden lehetséges és rendelkezésére álló eszközt igyekszik megragadni arra, hogy minél népszerűbbé tegye ezt a területet Magyarországon. Az egyesület tevékenységéről és az informatika magyarországi helyzetéről Bánhidi Sándornéval, a ISZE főtitkárával beszélgettünk. Mint mondta, az informatika úgy látják, az elemzések szerint jobban teljesít ugyan, mint bármelyik gazdasági ágazat, viszont mindez nagyban függ az állami megrendelésektől. A tanárok úgy látják, hogy a kormánynak nincs országos informatikai stratégiája, de ha van is, az elsősorban csak a kormányzati IT-re, annak fejlesztésére terjed ki. „Nagyon bízunk abban, hogy IKT-ban is felzárkózunk a fejlett országokhoz, főleg az EU-s strukturális alapokat sikerül jól felhasználni a 2014-2020-as tervezési ciklusban” - magyarázta a szakember, hozzátéve, hogy remélhetőleg lesznek tisztán IT Operatív Programok, melyek a gazdaságot is húzzák majd felfelé, és munkahelyeket teremtenek. „A mérnökképzés és informatikus képzés létszámát és színvonalát lenne jó emelni, hogy a hazai szakemberek tölthessenek be kulcsszerepet a gazdaság fejlesztésében” – fogalmazott a főtitkár.

Mint mondta, nagyon nehéz helyzetben vannak az informatikai-kultúra terjesztésének szempontjából, hiszen a fenti problémák mellett az a helyzet, hogy 2011 óta nem jut, vagy legalábbis vissza van tartva a forrás elosztása az EU-s pénzek esetében is: a hírek szerint sok ezermilliárd forint még nem került lehívásra 2007-2013 között. Az ISZE ugyanakkor e nehéz körülmények ellenére is igyekszik javítani a helyzeten: „Honlapot működtetünk, rendezvényeket tartunk, kapcsolatokat ápolunk a versenyszférával, minden hazai köznevelési intézménnyel, az informatikus képzést folytató felsőoktatási intézményekkel” – emelte ki Bánhidi Sándorné, hozzátéve, hogy az utóbbi 15 évben közel 100 ezer felnőtt informatikai továbbképzését valósították meg, ezzel segítették elő munkaerő-piaci integrációjukat. Megjegyezte, fenti célok érdekében, a Humansofttal már évek óta partnerek – TIOP 1.1.1-ben, egyéb EU-s operatív programokban, s tulajdonképpen bármivel kapcsolatban el tudja képzelni ennek az együttműködésnek a tovább mélyítését, ami az IT-t és az oktatásfejlesztést érinti. Ám természetesen nemcsak a Humansoft, de bármely más cég segítségére számítanak: minekután az ISZE közhasznú szervezet, és elfogadja az adó 1%-át, ily módon bárki hozzájárulhat az informatikai kultúra magyarországi fejlesztéséhez, tehetséggondozáshoz.

További részletek itt: www.isze.hu

Vissza